2013.11.02.
Pályázati programunk a TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-1057 azonosítószámú „Egészséges életmódra nevelő és tudatformáló programok a Miskolci Első LADY LIONS Clubnál” elnevezésű, projekt keretében, EU-s támogatással valósul meg.
A pályázat keretein belül elsőként az „állapotfelmérésre” került sor, melyre olyan szakembereket hívtunk meg, akik szakmájukban elkötelezettek, nagy figyelmet és energiát fordítanak a prevencióra (háziorvos, „vércsepp-diagnoszta”, gyógytornász).
Igaz, napjainkban már-már közhelyként emlegetjük a megelőzést, mely nem csak, hogy „macera” az ember hétköznapjaiban, hanem idő és energia hiányában kivitelezhetetlen vállalkozásnak bizonyul sokunk számára. Az állapotfelmérés eredményeit tekintve azonban nagyon megdöbbentő, hogy mennyire fontos is lenne, hogy ne csak a tüzet akarjuk oltani…
A meghívott látássérültek és a Lady Lions Klub tagjainak átlagéletkora 36 év volt a vizsgálatkor, ami azért nagyon fontos, mert nem is gondolnánk, hogy ilyen fiatal korban milyen megdöbbentően sok szív- érrendszeri, valamint mozgásszervi problémával találkozhatunk, illetve meglepően kevés ember tartozik a WHO által meghatározott úgynevezett „BMI-skálán” a normál testalkatúak közé. Sajnálatos módon a részt vevők fele a túlsúlyos kategóriába tartozik…
Miért?
Mert nincs időnk magunkra, mert nincs időnk elmenni a piacra zöldségért, gyümölcsért, mert nincs pénzünk megvenni azt, mert nincs időnk elmenni sportolni, mert nincs időnk és/vagy lehetőségünk elmenni az orvoshoz félévente egy „rutin-szűrésre”, mert nem tudunk valamilyen egyéb ok miatt, mert…. És még hosszan lehetne sorolni a kibúvókat, de tény, hogy nem tesszük meg, ki ezért, ki azért. Megdöbbentően többet foglalkozunk azzal, hogy milyen autóval járunk, mint azzal, hogy holnap lesz-e, aki vezesse azt.
Mi a célunk?
Természetesen az egészség, mind „belsőleg”, mind „külsőleg”.
Hogyan, amikor pontosan tudjuk, hogy nincs rá idő, pénz, energia…?
Nos, ezt a nehéz feladatot vállaltuk mi megoldani a pályázatunkkal. Azt, hogy mi magunk megtanulunk „jól” élni, amivel hitelesen közvetíthetjük a látássérültek felé is, hogy íme, lehetséges, akkor is, ha nincs rá elég idő, pénz, energia… Pontosan tudjuk, hogy megoldani nem fogjuk a problémát, de teszünk érte, hogy eljusson oda a kezdeményezés, ahova mi azt szeretnénk, és reméljük, tudunk annyi információt, segítséget nyújtani, hogy megalapozzuk a további akaratot és „küzdelmet”.
A legfontosabb azonban az, hogy elhitessük látássérült társainkkal, hogy van sport, amit űzhetnek, van idő, amivel rendelkeznek és van segítség, amit „használhatnak”….
Ennek érdekében pályázatunk két fő téma köré épül,(Stressz kezelő, lelki egészség megőrzésére irányuló egészségfejlesztési programok megvalósítása, valamint az Életvezetési kompetenciák fejlesztését célzó programok megvalósítása) és ennek szellemében állítottuk össze a pályázatban megjelölt programokat.
A 2013. szeptemberétől 2014. április végéig tartó programsorozatban az alábbi kínálatunkból választhatnak majd az érdeklődők: egészséghét, egészségnap, interaktív kiállítás, csoportfoglalkozások. Ezek mellett folyamatosan figyelemmel kísérhetik tevékenységünket az érdeklődők az interaktív weblapunk segítségével, illetve minden hónapban jelentkezünk a helyi médiában egy, az egészséges életmódhoz, életvezetéshez kapcsolódó információval.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk programjainkon.