Ételosztás 2014. március 1.
Több mint 150 adag babgulyást és pogácsát osztottunk a rászorulóknak. A gyerekeknek ezen felül édességet, csokit is kínáltunk. Sajnos sokkal többre lett volna szükség...
Karácsonyi Sorstárs klub 2013. december 14.
2013-ban havi rendszerességgel klubnapokat szervezünk a látásrehabilitációs központ vak és gyengénlátó tagjainak.
A decemberi klubnap a Karácsony és az egészség jegyében telt. Györgyi Anna Böjte Csaba szavaival, Novotnik Gabriella szeretet meditációval és Hényelné Kiss Erika illatos teákkal segítette a csoportot az ünnepi ráhangolódásban. Klubunk ezen túl ünnepi uzsonnával és kis ajándékkal kedveskedett vak és gyengénlátó barátainknak.
3. Fressnapf akció 2013. december 7.
Adománygyűjtő akcióval támogatta a vakvezető kutyákkal foglalkozó Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolában folyó kutyakiképzést az Első Miskolci Lions Klub és a miskolci Lady Lions Klub. Az újszerű adományozási módnak is köszönhetően mintegy fél millió forint értékben gyűlt össze adomány.
15 évesek a "Lányoroszlánok"!
A Miskolci Első Lady Lions Club alapításának 15. évfordulóját ünnepelte szombaton a miskolci Városháza dísztermében a támogatott szervezetek képviselőveli, a Magyarországi Lions Klubok Szövetsége vezetőivel, és az Első Miskolci Lions Klub tagjaival.
A születésnapi parti a magyarországi „oroszlánok” himnuszának -a Békét és reménységet című Tolcsvay dal-, közös eléneklésével vette kezdetét. Vincze Lilla énekesnő, a klub barátja két miskolci diák István Dávid és Varga Gábor gitárkísérete mellett énekelte elő a dalt a vendégek számára. A fényképes-videóvetítéses visszaemlékezéseket követően a Lions mozgalom Kormányzója, Magyar László köszöntötte a születésnapos klubot, majd a szervezet alkormányzóival közösen elismeréseket és díjakat adott át a Lady klub, az alapító elnök Manyákné Móré Ibolya, a korábbi klubelnök Boronkayné Görzsöny Éva, és a jelenlegi klubelnök Juhász Rita számára. A Kormányzó megköszönte a „Lányoroszlán” klub jelenlegi tagjainak országosan is kiemelkedő szervezetfejlesztési, és jószolgálati munkáját, amit a rászorulók, elsősorban a vakok- és gyengén látók életének megkönnyítése érdekében végez. Hangsúlyozta továbbá, hogy bár a Lions mozgalomban ritka a kizárólag női és kizárólag férfi tagokból álló klub, de talán pont ezért is lehet sikeres az együttműködést a két miskolci csapat között. A születésnapos klubot a jelenlévő támogatott szervezetek képviselői, és az Első Miskolci Lions Klub tagjai megható szavakkal, és ajándékokkal köszöntötték.
Az est hivatalos programjának zárásaként öt új tag avatására került sor, akik a próbatagságot követően a klub munkájában való aktív részvételük eredményeként kerülhettek be a Miskolci Első Lady Lions Club tagjai közé. Magyar László kormányzó a hivatalos Lions jelvények és emléklapok átadásával fogadta Bodnár Ildikót, Hényelné Kiss Erikát, Kertész Katát, Maros Évát és Suta Évát a szervezet tagjai közé.
A születésnapi parti Vincze Lilla ajándék koncertjével, tánccal, az ilyenkor elmaradhatatlan óriás születésnapi torta gyertyáinak közös elfújásával, majd jótékonysági tombolával folyatódott.
Sorstárs klubfoglalkozás
November 16-án, szombaton 10 órakor sorstárs klubbot szerveztünk a Látásrehabilitációs központ kliensei és klubtagjaink számára. A foglalkozás egy egészséges életmóddal kapcsolatos kérdezz-felelek játékkal kezdődött, amelynek nyertesei a Miskolci Legendák című hangoskönyvvel lettek gazdagabbak. A rövid kvíz után“A betegség a sértődött lélek jajkiáltása” címmel Hulicskó Veronika parapszichológus tartott előadást, majd lehetőség nyílt beszélgetni a betegségek lelki okairól. A beszélgetést követően híres operett slágerek csendültek fel Radnai Erika és Ódor Kristóf, a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek előadásában. A program zárásaként kötetlen beszélgetés mellett svédasztalos ebéddel kedveskedtünk a közel 30 fő résztvevőnek.
Egészséges életmódra nevelnek a Lady Oroszlánok- Állapotfelmérés 2013.10.05.
Pályázati programunk a TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-1057 azonosítószámú „Egészséges életmódra nevelő és tudatformáló programok a Miskolci Első LADY LIONS Clubnál” elnevezésű, projekt keretében, EU-s támogatással valósul meg.
A pályázat keretein belül elsőként az „állapotfelmérésre” került sor, melyre olyan szakembereket hívtunk meg, akik szakmájukban elkötelezettek, nagy figyelmet és energiát fordítanak a prevencióra (háziorvos, „vércsepp-diagnoszta”, gyógytornász).
Mi a célunk?
Természetesen az egészség, mind „belsőleg”, mind „külsőleg”.
A 2013. szeptemberétől 2014. április végéig tartó programsorozatban az alábbi kínálatunkból választhatnak majd az érdeklődők: egészséghét, egészségnap, interaktív kiállítás, csoportfoglalkozások. Ezek mellett folyamatosan figyelemmel kísérhetik tevékenységünket az érdeklődők az interaktív weblapunk segítségével, illetve minden hónapban jelentkezünk a helyi médiában egy, az egészséges életmódhoz, életvezetéshez kapcsolódó információval.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk programjainkon.
1. Lady Lions-Telmon Csörgőlabda Kupa
A Lady Lions Club Miskolc jószolgálati egyesület az MKSZ Parasport Bizottsága szakmai segítségével 2013. június 1-én, szombaton 9 órakor csörgőlabda bajnokságot szervezett látó, látássérült és vak játékosokból álló csapatok részvételével, a Lévay József Gimnázium tornacsarnokában. A program lényege a figyelem felkeltése volt a csörgőlabda sport iránt, ami kitörési lehetőség lehet a fogyatékkal élők (vakok és látássérültek) számára. A látó játékosoknak pedig alkalom arra, hogy saját élményen keresztül tapasztalják meg a fogyatékkal élők sajátos világát, és átéljék érzékelésük korlátait. Rendezvényünk célja -a fentieken túl- egy miskolci csörgőlabda csapat létrehozása, fenntartása és menedzselése hazai és nemzetközi versenyeken. A versenyző csapatok között volt csak látássérült, csak látó játékosokból álló csapat, valamint vegyes csapatok is. A csörgőlabda kupa küzdelmein a látássérült játékosok a látókkal együtt vettek majd részt, fekete szemüvegben, egyenlő feltételekkel. A versengés a magyar csörgőlabda válogatott bemutató játékával kezdődött.
A nap eseményeit Demkó Norbert, a Rádió M szerkesztő-műsorvezetője konferálta. Közreműködtek a Miskolc Steelleaders KSE pomponlányai. A mérkőzések szünetében vakvezető kutyás sétára volt lehetőség a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola képzett kutyáival.
Minden játékos pólót és egyedi ajándékot, az első három helyezett csapat pedig értékes díjakat kapott. A díjakat felajánlották: a Telmon Kft., a Miskolc Autó, a Budapest Bank, a Láthatatlan Kiállítás, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, a Miskolc Turisztikai Kft, a Kalandtúra park, az Erzsébet Fürdő Egészségmegőrző Központ, a Kisgergely Cukrászda, a Lady Lions Club Miskolc. A játékosok ellátásáról a nap folyamán az iskola gondoskodott.
KÖSZÖNJÜK MINDEN TÁMOGATÓNKNAK A SEGÍTSÉGET!
Sorstárs klub második (kirándulás) 2013. május 18.
2013-ban havi rendszerességgel klubnapokat szervezünk a látásrehabilitációs központ vak és gyengénlátó tagjainak.
Májusi programunk:
kirándulás Bükkszentkeresztre, külön busszal
Meditáció a gyógyító köveknél
Kirándulás
Szalonnasütés segítséggel
Sorstárs klub első 2013. április 5.
2013-ban havi rendszerességgel klubnapokat szervezünk a látásrehabilitációs központ vak és gyengénlátó tagjainak.
Áprilisi programunk:
A miskolci legendák nyomában: A szentléleki szerelmesfák története
beszélget és zenélget: Fedor Vilmos író, a Miskolci Legendák című kötet szerzője
Tavaszi megújulás, egészséges életmód tanácsok Szarvasné Kis Valériától, aki az Erzsébetfürdő bio boltjának vezetője
Gyógynövény felismerés illat és tapintás alapján. A legügyesebbek hangoskönyv ajándékot kaptak.
Ruhaadomány átadás a nagycsaládosoknak 2013. március 12.
Tagjaink és ismerőseink által összegyűjtött jóminőségű, tiszta, hajtogatott gyermek és felnőtt ruhákat, cipőket adtunk a Nagycsaládosok egyesületének, melynek tagjai örömmel fogadták felajánlásunkat.
Ételosztás 2013. február 16.
Közel 200 adag forró babgulyát és ugyanennyi ropogós lekváros buktát osztottunk ki rászorolóknak a Búza téri görög-katolikus templom és a Vöröskereszt segítségével.
Érzékenyítő program a látásrehab. központban 2013. január 14.
A Sorstárs klub elindítása előtt ún. érzékenyítő programon vettünk részt a látásrehabilitációs központban. Kipróbáltuk, hogyan tudunk bekötött szemmel napi rutin feladatokat megoldani. Ezen keresztül azt is megtanultuk, hogyan segítsük a látássérülteket hatékonyan hétköznapi élethelyzetekben.
Karácsony a látásrehabilitációs központban 2012. december 15.
A 2013-as Sorstárs klub mintegy "előrendezvényeként" karácsonyi uzsonnával vendégeltük meg a látásrehabilitációs központ vak és gyengénlátó tagjait. Legnagyobb sikert a nagy gyümölcsös kosarunk aratta.
Lions teázó a karácsonyi vásáron 2012. december
Az Első Miskolci Lions Klub (röviden a miskolci fiú klub) tagjaival közösen veszünk részt minden évben a miskolci karácsonyi vásáron. A Lions teázóban forralt borral, teával, zsíros kenyérrel, sült almával és gyümölcsökkel vendégeljük meg az adományozókat. Ebben az évben Lions bögrében kínáltuk a finom forró italokat.
2. Fressnapf akció 2012. december 16.
Adománygyűjtő akcióval támogatta a vakvezető kutyákkal foglalkozó Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolában folyó kutyakiképzést az Első Miskolci Lions Klub és a miskolci Lady Lions Klub. Az újszerű adományozási módnak is köszönhetően mintegy fél millió forint értékben gyűlt össze adomány.
1. Fressnapf akció 2012. november 10.
Adománygyűjtő akcióval támogatta a vakvezető kutyákkal foglalkozó Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolában folyó kutyakiképzést az Első Miskolci Lions Klub és a miskolci Lady Lions Klub. Az újszerű adományozási módnak is köszönhetően mintegy fél millió forint értékben gyűlt össze adomány.