Kapcsolat

Bánrévi Helga
elnök

Tel: +36 30 401 04 01
 
E-mail: info@ladylions.hu

Csoportfoglalkozások egészséges életmód témában

2013.12.01.

Az októberi egészségügyi állapotfelmérést követően a Miskolci Első Lady Lions Club elindította az egészséges életmódra nevelő és a stresszes állapotok helyes kezelésére irányuló csoportfoglalkozásokat a látássérült rehabilitációs központban.

A vak és gyengén látó emberekből valamint a Lady Lions tagokból álló érdeklődő csoport számára szervezett foglalkozásokra ezentúl havi rendszerességgel kerül sor.   A csoportfoglalkozásokon azon túl, hogy meghívott előadók segítik a tájékozódást az adott témában, a résztvevők megismerkedhetnek különböző stressz kezelési technikákkal, otthon is könnyen elkészíthető egészséges ételekkel, és szép ajándékokért összemérhetik megszerzett tudásukat. 

A novemberben megtartott csoportfoglalkozás témája arra az egyre szélesebb körben elfogadott nézetre épült, hogy az egészség nem csupán fizikai testünk helyes működését jelenti, hanem azt, hogy testi, lelki, szellemi egységként, “egészként”, harmonikusan funkcionálunk. Betegség pedig akkor következik be, ha ez az egyensúly felborul. Testi betegségeink intő jelek, melyek arról árulkodnak, hogy lelkünkben megszűnt a harmónia. Ha ismerjük az egyes tünetek lelki hátterét, gondolataink erejével ismét helyreállíthatjuk az egészségünkhöz szükséges egyensúlyt. A betegségek lelki okaival megismerkedve, egy adott betegség megjelenésekor a testi tünetek gyógyításán túl, a lelki, pszichés egészségükre is fokozottabban oda tudnak ezen túl figyelni. A kiegyensúlyozott, tudatos ember szervezete pedig sokkal könnyebben legyőzi a test betegségeit, mint egy lelkileg labilis állapotban lévőé.

A csoportfoglalkozáson a témára való ráhangolódásként először Hulicskó Veronika lélekgyógyász tesztelte a résztvevőket, hogy mennyire ismerik testük jelzéseit.  A három versenyző csoport eredményei a tudatosságról, és önmaguk, egészségük, és testük jó ismeretéről tanúskodtak. A legtöbb pontszámot begyűjtő csoport tagjai hangos könyveket kaptak ajándékba. Ezt követően a lélekgyógyász előadásából a résztvevők többek között megtudhatták, hogy milyen összefüggések vannak testrészeink elnevezése és az azt megbetegítő élethelyzeteink között.  Gondoljunk csak a hitvese, vagy a sokat vállal kifejezésekre. Lábunk problémái például az adott élethelyzetből való tovább lépést sürgetik, kezünk fájdalmai a cselekvéssel kapcsolatos gátoltságunkra hívja fel figyelmünket, gerincünk pedig azon túl, hogy tartást ad a testünknek fizikailag, lelkileg ugyanúgy megtart, azaz állapotából az önbecsülésünkre vonatkozóan szerezhetünk információt. Az új ismeretek megszerzését követően az előadó különböző hasznos, bárhol elvégezhető, stressz kezelésre és relaxációra irányuló gyakorlatokat tanított a csoport tagjai számára. Az egész testre nyugtató hatással bír például az a gyakorlat, ahol a jobb tenyeret a homlokra, a balt pedig a tarkókra kell helyezni. Eközben gondolatban felidézni azt a helyzetet, érzést, ami rossz hatással van, és három nagy levegővétellel és erős kifújással eltávolítani a gondolatból a negatív érzéseket. Majd egy nagy levegővétel közben csupa szépre és a jóra gondolva kifújja az ember magából a feszültséget. Érdemes kipróbálni!

A Lady oroszlánok programja a TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-1057 azonosítószámú „Egészséges életmódra nevelő és tudatformáló programok a Miskolci Első LADY LIONS Clubnál” elnevezésű, projekt keretében, EU-s támogatással valósul meg

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!